Hagyományainkhoz híven az év végén új kiadványokkal gyarapodott a Portfolio online könyvesboltja. Már megrendelhető Morgan Housel "A pénz pszichológiája" című könyve és John C. Bogle "Vagyonépítés befektetési alapokkal" című kötete. Mindkét könyv kiváló karácsonyi ajándékválasztás.
A gyógyszernagykereskedők életében is nagy változásokat, kihívásokat hozott a koronavírus-járvány - derült ki a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének 25 éves jubileuma alkalmából rendezett keddi konferencián. Feller Antal, a szervezet elnöke, és a Hungaropharma vezérigazgatója egyenesen úgy fogalmazott beszédében, hogy a Covid két éve "business as never before" jelenséget hozott elő és konkrét példákat is hozott arra, milyen gyakorlati kihívásokat kellett megoldaniuk a piaci szereplőknek. A GYNSZ által rendezett sajtótájékoztatón előkerült a parlament előtt fekvő törvényjavaslat is, amely gyakorlatilag ellehetetlenítené a nem vényköteles gyógyszerek házhozszállítását. A szakemberek hangsúlyozták, hogy ezt a fogyasztói igényt nem lehet betiltani, ha mégis ez történik, akkor megjelennek más megoldások, más szereplők. Fennáll annak a veszélye is, hogy a tiltás esetén megnövekszik a dark webről történő rendelések száma.
Megállíthatatlanul terjed az online gyógyszerrendelés a világban, a szegmens növekedése itthon is látványos - árulta el a Portfolio kérdéseire Sabjányi László, a Wolt magyarországi ügyvezetője, akivel annak apropóján készítettünk interjút, hogy egy friss kormányzati törvényjavaslat gyakorlatilag ellehetetleníti a gyógyszerek online rendelését és házhozszállítását idehaza. Az alapvetően ételkiszállítással foglalkozó futárcég vezetője beszélt a vény nélkül kapható készítmények kiszállításának gyakorlati lebonyolításáról, összehasonlításképp megemlíti a benzinkutaknál megoldott gyógyszerértékesítést, elmondja azt is, hogy miért jó az online rendelés és gyors kiszállítás az érintett patikáknak. Ha a törvénymódosító javaslat ebben a formájában átmegy a parlamenten, akkor jelentősen szűkül majd a kínálat és az elérhető szolgáltatások.
Újabb cég szállt be a BNPL-buliba, a Curve ezen a héten már a második brit fintech, amely elindította saját BNPL-szolgáltatását. A megoldás – a Monzo tegnap bejelentett részletfizetéses funkciójához hasonlóan – szintén a Flex nevet kapta.
Hamarosan egy újabb olyan eszköz kerül a magyar adóhatóság kezébe, amely lehetővé teszi, hogy valós kontrolt tudjon gyakorolni a saját adóbevételei kapcsán. 2024. január elsejétől ugyanis a pénzforgalmi szolgáltatóknak (például a bankoknak) a határon átnyúlóan nyújtott fizetésekről is jelentést kell tenniük. Ez a lépés véget vethet a külföldi webshopok árelőnyének és a fogyasztókra magasabb árak várhatnak.
Visszafoghatja eleinte a vásárlási kedvet, hogy július elsejétől áfát kell fizetni azon 22 euró alatti küldemények után is, amelyek az Európai Unión kívülről érkeznek - állapítja meg a Magyar Posta megbízásából készített reprezentatív kutatás, amelynek eredményeiről pénteken tájékoztatták az MTI-t.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Olajraktárt ért támadás az éjjel.
Vidéken várhatóan 10% alatti szobaár-emelkedést bír majd el a piac
Mozgalmas esztendő volt, annyi biztos.
Intenzív szakaszában van a háború.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?